Énekeljünk, játsszunk együtt, legyen velünk kerekebb a világ!
"Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben Ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe." (Kodály Zoltán)
Maga a kifejezés Kányádi Sándor egyik gyermekverséből való, melyben minden játékosan kerek. Ezt a játékos kerekséget vélhetjük felfedezni a Kerekítő kezdeményezés mögött.
A népi eredetű és ma is közkedvelt ölbeli játékok népszerűsítésére létrejött kezdeményezés azért kapta ezt a nevet, mert úgy gondoljuk, hogy a kisgyermekek számára a világ anyukája ölében és a közös játékban kerekedik ki első ízben. Ez az élmény, útravaló egy életre szól. Szeretnek, ölelnek, és rám figyelnek, azaz fontos és szerethető vagyok, ez minden későbbi kapcsolat alapja. Kerek a világ. Nem is lehet kerekebb, ha gyermeket ringatsz, cirógatsz, dögönyözöl, csiklandozol, paskolsz. Az ölbeli játékok mozdulatsorral kísért rövid höcögtetők, csiklandozók, hintáztatók, dögönyözők, lógázók, lovagoltatók, csúszdáztatók…
A gyermek számára föld és ég összeér ezekben a kis rigmusokban, ettől is kerek az egész. Ezek a játékok fogva tartanak egy életérzést, miszerint kerek a világ és élni jó. Az érzést, mely pillanatokban ölt testet a gyermekünknek ajándékozhatjuk születéstől fogva, nap mint nap. Aki apróságként sok meghitt pillanatot él át szüleivel, nagyszüleivel később ösztönösen keresi, kutatja a meghitt, és önfeledt perceket, és ölel, ölel újra. Kerekíti a világot maga!
A Kerekítő foglalkozások közös vonása, hogy mindegyikben fontos szerepet kapnak az ölbeli játékok és népi mondókák. Népi eredetű, ma is közkedvelt ölbeli játékok megtanítására, a Kerekítő kötetek anyagainak feltámasztására, élő közösségekben való elsajáítátására jöttek létre. A dal és mondókaanyag magyar és népi eredetű, e tekintetben az első baba-mama program az országban, ahol nem használunk sem szerzős műveket, sem más népek dalait, mert fontosnak tartjuk, hogy a kicsik elsőként saját néphagyományukkal találkozzanak.
A baba-mama foglalkozások terén viszont ebben láttunk a hiánypótlást és kollégáink közül is sokan saját más jellegű foglalkozásaik mellett is örömmel szánnak heti alkalmakat a népdalkincsünkre és ölbeli játéktárunkra. Várok minden énekelni, játszani vágyó anyukát, apukát, nagyszülőt, egy közös együttes élményre, a kicsik nagy-nagy örömére! Kerekítsük együtt a világot!
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola
Időpont: Minden pénteken 10-11-ig
(A foglalkozásokhoz bármikor lehet csatlakozni)
Sz. Farkas Veronika
Óvodapedagógus Kerekítő-foglalkozásvezető
e-mail: kerekitopapa@gmail.com